Aura Styling

"El nem hinnétek, emberek milyen auraszínekben képesek az utcára menni"


Aura Stylingnak neveztem el azt, hogy mivel tudok beszélgetni a Felettes Énnel és az Angyallal is, megdumálom velük, hogy vegyék figyelembe a személyes szempontjaidat is. Ők azt mondják, hogy nem feltétlen kellene ilyesmivel fékezni őket, de feltételesen elfogadják, hogy enélkül az ember számára a dolgok sokkal kevésbé kellemetlenebbek. Érdemes még akkor, amikor van erre időm, mert el fog jönni a pillanat, amikor jönne a nagy roham, amikor bezárom ezt a lehetőséget. Addigra kész lesz ugyanennek a hálózati verziója és tömegméretben frissül. Ez előtt a dolog csak itt elérhető.

Mivel ez három napig tart, ami nem kis dolog 3D-XD relációban, biztosan nem lesz könnyű összehozni. Akár egy szállodában is működhet két szomszédos szobában internetkapcsolattal, hogy nem is kell egy légtérben beszélgetnünk. Csak legyünk a szükséges auratávolságban. Abban már nem vagyok biztos, hogy egy fitnesshétvége sok futással jó ötlet, de biztos van ennek egy másik véglete is. Ilyesmit még sosem csináltam, de nem szokott az ilyesmiből baj lenni. Ha meg az lenne, úgyse veszed észre, hisz jó plasztikai szellemsebész vagyok.

Ha van valami jó ötleted a helyszínnel kapcsolatban és ez a három nap eléri nálam a "kaland" minősítést, az jelentősen csökkentheti is az árat. Mint ahogy az ellenkezője növelheti. Nálam is lehet, de a saját műtermembe csak VIP ügyfél jöhet. Aki ha meglátná most a lakásomat, azonnal kalandnak minősítené a helyzetet. Az ilyesmit amúgy minden esetben megelőz egy egy órás beszélgetés, aminek a végén ugyanúgy elfogadod az esetleges nemleges válaszomat, ahogy tőlem fordítva elvárnád. Lehet, hogy nem hiszel benne, mert te ezt ösztönösen csinálod, de átoktámadást nem először látok életemben.

Nálam az árnak csak egy részét képezi a pénz, attól függ, mit vállalsz ebből magad.